A fogszabályozás ára számos tételből áll és a legtöbb esetben nem látja a páciens, hogy mennyibe kerül majd a fogak teljes rendbehozatala. Tiszta vizet öntünk a pohárba és megmutatjuk azt is, hogy mik lehetnek a rejtett költségek.
Ha elkezdünk keresgélni “fogszabályozás ára” témában, alapvetően kétféle árazási rendszert találunk a magyar gyakorlatban. Az elterjedtebb szisztéma a készülék/beavatkozás alapú árazás.
Mivel ez a legelterjedtebb megoldás, álljon itt egy jellegzetes felsorolás a rögzített fogszabályozó kezelést érintő árakról 2023 derekán, amely felnőtt és gyermek fogszabályozás esetén opció. Ez azért fontos, mert a kezdő fogszabályozás árak alapján nagyon nehezen összevethető két klinika árazása, ha nem tudjuk miből mennyi kell. Az alábbi táblázat egy ma Budapesten felső harmadba mondható árszínvonalat képvisel, és egy kb. 1.5 évig tartó, közepesen komplex kezelést feltételez. Vannak rendelők ahol az ívcsere nem szerepel külön tételként a tervben, van, ahol a röntgen és a lenyomatvétel a tervezés része, de a nagy tételek mindenhol megjelennek így vagy úgy.
Lássuk, egy “Fogszabályozó készülék 330 ezer forintért” hirdetés mögött mi a valóság? (Ez egy konkrét igen nagy budapesti “mindenhez is” értő fogászat árlistája alapján készült)
EZEK TEHÁT NEM A FOXXI FOGSZABÁLYOZÁS ÁRAI!

Amit érdemes tudni, hogy a készülék felhelyezése csak a teljes terv költségének körülbelül 30%-a szokott lenni, további kb 45% maga a futó kezelés, majd még 25% a kezelés végén annak lezárása. Az, hogy ez miért így alakult ki, egy másik cikk témája lesz, de ez az általános manapság.
Tegye fel a kezét az, aki tudta melyik tételből hányat számoljon!
Pontosan az ilyen kérdések miatt döntöttünk úgy a Foxxi-nál, hogy mi eltekintünk az ilyen átláthatatlan táblázatoktól. Végülis ami fontos, az a végösszeg, valamint annak az ütemezése.
Akkor miért ne csinálhatnánk ezt egyszerűen, fix havi díj mellett, meglepetések nélkül?
Nálunk a fenti fogszabályozó kezelés ára összesen 1.485.000 forintba kerülne. Ebben benne van minden anyag, kontroll, készülék, javítás amire szükség lehet a kezelés körülbelül 1.5 éves időtartama alatt. Rejtett költségek, meglepetések nélkül, olyan fogorvosoktól akik egész nap csak ezzel foglalkoznak.
Az ütemezés így nézne ki:
- Az első részlet: 465.000 forint
- 12 db havi részlet, darabja 85.000 forint
Ha előbb készen vagyunk, akkor együtt örülünk, de a maradék részleteket ugyanúgy ki kell fizetni sajnos. Ha a kezelés tovább tartana a tervezettnél, akkor viszont nincsenek további költségek, nem fizetjük hónapokon, éveken át az “aktiválásokat” csak, mert a fogorvos elszámolta magát a a tökéletes fogsorhoz vezető úton. A fix ár miatt mindkét félnek az a célja, hogy a lehető leggyorsabban, a lehető legkevesebb vizittel készüljön el az áhított mosoly.
A végére még beszúrom a kérdést, ami biztos mindenkiben felmerült: Hogy lehet, hogy a FOXXI, aki mindenből a legjobbal dolgozik, alacsonyabb fogszabályozás árat tud kihozni, mint egy nagy rendelőlánc?
Azért, mert mi nem citáljuk oda a pácienseinket felesleges kontrollokra, csak, hogy elkérjük a pénzt, és 10 év külföldi tapasztalattal pontosan tudjuk milyen eszközökkel tudunk gyorsabban, kevesebb ráfordítással elérni a kívánt fogsort. Hatékonyak, szervezettek vagyunk, és így jobb eredményeket tudunk elérni alacsonyabb áron.
Ez a Foxxi filozófiája.
Sajna, töméseket cserébe nem csinálunk….. 🙂